Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Interjú Seres Zsolttal a Pénzügyőr SE II. edzőjével

2015.07.27

seres1.jpg

Fotó: Németh Erika

 

- Tavaly nyáron vetted át a második csapatunk irányítását. Szeretném, ha bemutatnád magadat az olvasóknak. Sportolóként, majd edzőként mely együtteseknél fordultál meg, s milyen sikereket értél el?

- Kisvárdán születtem, ott ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival. Az általános iskolát már sporttagozaton fejeztem be Nyíregyházán. Mozgalmasnak mondható a pályafutásom, mivel felnőtt labdarúgóként több csapatban megfordultam NB I B, NB II – Nyíregyháza, Szolnok, Demecser, Kisvárda, Tiszavasvári. NB III – Kisvárda, Mátészalka, Baktalórántháza, Megyei II - Kisvárda, Dombrád, Futsal I – Debrecen, Futsal II – Kisvárda.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert ebben az időszakban sikerült hat bajnoki arany mellé három ezüst és két bronzérmet begyűjteni.

Játékos pályafutásom vége felé játékosedzőként a Megyei II. osztályban szereplő Dombrád csapatát irányítottam. Az első évben az ezüstérem, míg a következő évben már a feljutás is sikerült és a Magyar Kupa főtábláján a Debrecen állított meg minket. Ebben az évben (2008) a Sz-Sz-B-Megyei II. o felnőtt „Év edző„ elismerésében részesültem. Megyei I. o.-ban edzősködtem Kisvárdán, majd azt követően Záhonyban. Utánpótlásban pedig Kisvárdán az NB II U-21-nél dolgoztam.

- Hogyan vezetett az út a Pénzügyőrhöz?

- Pénzügyőrként 2009–től minden évben vezényelve voltam bizonyos időszakokra, régen a KEP-ra most már KH KKF–ra. Tavaly közel egy év folyamatos vezénylést követően a családommal közösen úgy döntöttünk, hogy Budapestre költözünk. A sporttól és magától a labdarúgástól nem szerettem volna eltávolodni. A dr. Demeter Tamással történő beszélgetésünk után, már kétség sem fért hozzá, hogy a Pénzügyőr SE „családjához”  tartozzak.

- A Pénzügyőr II. a csoport egyik újonca volt. Számoltatok azzal, hogy odaértek az első helyre?

- Az első pillanatban nem, de ahogy az lenni szokott evés közben jött meg az étvágy. Az első pár fordulót követően látva a játékosok képességeit, valamint a remek hozzáállásukat és hogy jól funkcionálunk, mint tartalék csapat, egyre merészebb gondolatok fogalmazódtak meg bennünk. Nem beszélve arról a szellemiségről, amit a szakosztály vezetői és edzői képviselnek, nem lehetett más cél mint, hogy próbáljuk megnyerni a bajnokságot.

 

sam_5115a.jpg

 

- Vegyes összetételű volt a társaság. NAV dolgozók, a Pénzügyőr SE utánpótlásának tagjai, illetve olyan futballisták alkották, akik az első csapatnál valamilyen okból nem jutottak szóhoz. Könnyen kezelhető volt ez a helyzet?

- Az a hozzáállás, amit a játékosoknál már említettem és az edzőkollégák közti remek szakmai és emberi kapcsolat, megkönnyítette a helyzetet. Viszont én is arra törekedtem, hogy egy jó szellemű és hangulatú légkör alakuljon ki a csapat körül. Úgy gondolom Vatai Attila segítségével sikerült kialakítani azt a szemléletet, hogy nem „szégyen” a második csapatban játszani, mert ez is a játékosok érdekét szolgálja.

Az utánpótlásnál a Sashegyi Zoltán és Nyúl László által a második csapathoz irányított játékosoknál azt az elvet követtük, hogy akik korosztályos csapataikban jó teljesítményt nyújtanak, azoknak legyen lehetőségük a felnőttek között is kipróbálni magukat. Ezek a tényezők nagyban befolyásolták, hogy sikerült a motiváltságot megtartani a több „helyről” érkező játékosokban.

- Mely játékosok tették a legtöbbet a bajnoki cím megszerzéséért?

- Úgy gondolom, hogy a sok kis részlet rakja ki a nagy egészet. Ahhoz, mindenki megtette a maga kis feladatát, hogy a bajnoki cím meglett. Csapatmunka volt!

- Egyúttal begyűjtöttetek egy másik kupát is, hiszen a három BLSZ III. csoport bajnokainak vetélkedését is megnyertétek.

- Igen, rekkenő hőségben játszottunk, ellenfeleink alig-alig veszítettek pontot saját csoportjukban így számunkra is érdekesnek ígérkezett a torna. Mindenki kíváncsi volt arra, hogy milyen erőt képviselünk. Az első csapatunk már a szabadságát töltötte, és azokra, akik addig „visszajártak” már nem lehetett számítani. Utánpótláskorú játékosokkal kiegészülve vettük fel a küzdelmet, ami nagy csatákat hozott és remek egyéni teljesítményekkel párosult. Fiataljaink bebizonyították, hogy lehet és kell is velük számolni. Mindenkit büszkeséggel töltött el ez a siker.

- Komoly kihívás lesz a BLSZ II. osztályban szerepelni. Lesz-e változás a játékoskeretben?

- Nem tervezünk kimondottan azért igazolni, mert BLSZ II csapat lettünk. Valószínű, hogy megmarad a „tartalékcsapat” funkciónk. Az MLSZ megszüntette az U21 bajnokságot, de az ott lévő játékosokat nem szeretnénk elengedni. Ők valamint az U19-ből kiöregedő játékosok fogják majd a keretet alkotni és természetesen azok, akik kiharcolták a bajnoki címet.

- Milyen eredménnyel lennél elégedett a soron következő bajnoki évben?

- Természetesen, mint minden újonc csapatnak a biztos bent maradás a cél. Azért titkon bízom benne, hogy menet közben újra „éhesek” leszünk és a tabella első felében fogunk végezni. De legyen realitás a biztos bent maradás.

Jó szurkolást és egészséget kívánok mindenkinek, aki valamilyen pici szinten is a PSE „családhoz” tartozik!

Szécsi József

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.