Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Pénzügyőr SE - Hódmezővásárhelyi FC mérkőzés beharangozója

2015.09.17
 

 

 

 

NB III Közép csoport 8. forduló 

  

 

2015.09.19. (szombat) 16:00 óra 

 

Pénzügyőr SE Pasaréti úti Sporttelep

 

Pénzügyőr SE - Hódmezővásárhelyi FC

 

 

Játékvezető: Sipos Tamás, asszisztensek: Máyer Gábor, Révész Csilla

 

 

pse---hodmezovasarhelyi-fc.jpg

 

 

Érdekes, tanulságos és örömökben bővelkedő két év BLSZ I. osztályban történő szereplés után visszatértünk az NB III-ba. Bár addigra már lement hat forduló, a rengeteg szurkoló, a körítés, a pálya, de elsősorban a mindkét csapat részéről tapasztalható magas színvonalú játék miatt Pesterzsébeten éreztem igazán, hogy ez megtörtént. Óriási öröm volt számomra látni, ahogy legyőztük a régi riválist.

Szombaton szintén egy jó képességű játékosokkal rendelkező csapat következik. A Hódmezővásárhely veretlenül, 27 győzelemmel és 3 döntetlennel lett bajnok Csongrád megyében, s az idei szezonban, a harmadosztályban is értékes győzelmeket aratott.

Bízom benne, hogy rengeteg szurkoló kilátogat majd a mérkőzésre, hiszen esetleges győzelmünkkel felzárkóznánk a közvetlen élbolyhoz.

Vatai Attila a Pénzügyőr SE vezetőedzője válaszolt kérdéseimre:

- A Dunaharaszti elleni győzelmünk után Pesterzsébeten is kiemelkedően játszottunk, s újabb rangadót nyertünk. Hogyan értékeled a mérkőzést?

- Kevesebb is elég volt most a győzelemhez, mint az előző héten. A hazaiak mezőnyfölényben játszottak, de kevés helyzetet alakítottak ki, mi pedig végig zártak voltunk és egyéniségeink révén komoly  lehetőségeket teremtettünk és mivel ezek jó részét értékesítettük megérdemelten nyertünk.

- Szombaton egy hozzánk hasonlóan az NB III-ba frissen felkerült csapat következik. Hogyan készültök az összecsapásra és mit vársz a találkozótól?

- Sok problémánk van, betegségek, sérülések, munkahelyi és egyetemi elfoglaltságok, nyelvtanfolyam miatt keveset tudunk teljes kerettel dolgozni, de a cél így is csak az lehet, hogy itthon tartsuk a 3 pontot a jó erőkből álló Hódmezővásárhely ellen.

 

Szécsi József

 

 

A forduló mérkőzéseinek beharangozója itt tekinthető meg!

 

 

 

 

 

tabella-kozep-csoport.jpg