Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beharangozó, 2016/2017. 4. forduló: Pénzügyőr SE - Hódmezővásárhelyi FC

2016.08.25

 

 

 

 

 

 

NB III Közép csoport 4. forduló 

  

 

2016.08.27. (szombat) 17:30 óra

 

Pasaréti úti Pénzügyőr Sporttelep

 

 

 Pénzügyőr SE - Hódmezővásárhelyi FC

 

Játékvezető: Györki Bence József, asszisztensek: Kovács Gábor, Csóra Szabolcs

 

 

pse---hodmezov.jpg

Készítette: Orosz Tóth Attila

 

Három mérkőzés után van egy győzelmünk, egy döntetlenünk, s most már egy vereségünk is.

A Dunaharaszti elleni meccs második félidejéből mindenki levonhatta a tanulságokat, de a rágódást most már be kell fejezni! Össze kell szedni magunkat, hiszen egy olyan találkozó vár ránk hazai pályán, ahol nagyon fontos lenne megszereznünk a három pontot.

Az elmúlt bajnokságban Gyürki Gergő góljával 1-0-ra nyertünk Pasaréten a Vásárhely ellen, s most is nekünk állhat a zászló. Ha megnyerjük a párharcok zömét, és sikerül ráerőltetni ellenfelünkre az akaratunkat, akkor a mérkőzés után jól esik majd az öltözőből kiszűrődő Pénzügyőr-indulót hallgatni az üdítő vagy hideg sör (kinek-kinek izlése szerint) kortyolgatása közben. Nosza srácok! Hát tegyetek érte!

Vatai Attila a Pénzügyőr SE vezetőedzője válaszolt kérdéseimre:

- Sajnos a Dunaharaszti ellen elszenvedtük első vereségünket a bajnokságban. Hogyan értékeled a mérkőzést?

- Az első félidőben focisuli volt, az egygólos vezetésünk kimondottan hízelgő volt a hazai csapatra nézve. A második félidőben elhittük, hogy könnyen nyerhetünk, kiengedtünk, a kapott góltól megzavarodtunk és rossz döntések sorát hoztuk. Hiába próbálkoztunk utána újra meg újra, ilyenkor már nincs visszaút, ha a sebzett oroszlánt nem végezted ki, akkor ő harapja el a torkodat…

- Az előző bajnokságban csak egy gyötrelmes, nehéz mérkőzésen sikerült itthon 1-0-ra legyőznünk a Hódmezővásárhelyt. Nem hiszem, hogy most könnyebb dolgunk lesz. Mire számítasz szombaton?

- A tavalyinál jóval erősebb Hódmezővásárhely látogat el hozzánk, de mi is erősödtünk, ezért hasonló eredményre számítok, mint egy évvel ezelőtt. Várjuk szurkolóinkat, szükségünk van pozitív üzeneteikre! 

Szécsi József

 

 

2016.08.27. (szombat) 17:30 óra

Pénzügyőr SE - Hódmezővásárhelyi FC

Pécsi MFC - Szigetszentmiklós

Mórahalom VSE - Sport 36 Komlói Bányász

Budafoki MTE - Szentlőrinc SE

Szekszárdi UFC – Várfürdő-Gyulai Termál FC

2016.08.28. (vasárnap) 17:00 óra

Békéscsaba 1912 Előre II. - Dunaújváros

2016.08.28. (vasárnap) 17:30 óra

Dunaharaszti MTK - Dabas-Gyón FC

FC Dabas - Méhkeréki SE

Paksi FC II. - Ferencvárosi TC II. 

 

 

kozep-tab.jpg

 

 

 

 

NB3 Közép csoport

 

Beharangozó

/Kattints!/

Eredmények

/Kattints!/