Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bozsik Péter interjú /2007. év/

2008.11.20

Kép A futball első lépésben mecenatúra

Húsz év a Pénzügyőrben

 

Bozsik Péter, a legendás Bozsik József fia, húsz éven keresztül volt játékosa, és edzője a pasaréti Pénzügyőr SE-nek. A Vasassal magyar bajnoki bronzérmet, a ZTE-vel aranyérmet szerzett, s azon kevés edzők egyike, melynek csapata legyőzte a világhírű Manchester United gárdáját. A Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjének (polgári tagozat) birtokosa. Tavaly őszig a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya.

 Bozsik Péterről bizonyára mindenki azt gondolja, hogy híres édesapja feltétlen erre a pályára szánta őt. Valóban elrendelt dolog volt, hogy focista lesz Önből?

A futballba tényleg csak bele kellett születnem. De igazából nem volt elrendelt dolog. Lehet, hogy labdarúgóként ezért is nem vittem többre, mint az NB II-es, NB III-as Pénzügyőr csapata. A grundon már nagyon korán kezdtem rúgni a labdát, szinte a bölcsőből kinőve, ám igazolt játékos csak későn lettem. Már 17 éves voltam, amikor csapathoz kerültem, és ez hátránynak számított, mert a futball közegét is sokkal nehezebben szoktam meg. A Gellérthegyen nőttem fel, úgymond úri környezetben, és innen kerültem be az öltözőbe, ahol ment a szleng, egy egészen más életstílus.

Főleg Kispesten, akkoriban még virágkorukat élték a kispesti vagányok.

Így van. Talán 12-13 éves lehettem, amikor Apu levitt Kispestre, egy edzésre, és úgy jöttem haza, hogy ezt én nem szeretném csinálni. De így utólag talán kicsit bánt, hogy a szüleim nem erőltették jobban a focit. Pedig a labdarúgás mégiscsak érdekelt. Talán, ha több bátorítást kapok tőlük, akkor nem ilyen későn kerülök ebbe a világba. Igazolt játékosként fontos a rendszeres edzés, a fizikai terhelés, ami egészen mást jelent, mint a grundon focizgatni. Lehet, hogy én is nagyobb futballistává válhattam volna. Így viszont nagy volt a hátrányom a többiekkel szemben. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy nem volt meg bennem az az akaraterő, elhivatottság ami az édesapámban. Az elszántság, hogy minden nehézség dacára futballista legyek. Édesapámban ez megvolt, másoktól hallottam, s úgy látom, megvan a fiamban is.  Ő nagyon sokat áldoz annak érdekében, hogy jó labdarúgó legyen, s ezért tudatosan dolgozik. Jelenleg már a ZTE játékosa.

Nem túlságosan gyakori, hogy valaki ilyen őszintén megvallja a hibáit és elismeri, hogy nem volt benne elég akaraterő.

De ez az igazság.

Sportolt valami mást is mielőtt labdarúgó lett?

Rendszeresen nem. Persze mindenféle labdajáték érdekelt. Az iskolában benne voltam a kosárlabdacsapatban, kézilabdacsapatban, otthon pingpongoztam. Igazából csak egy komoly vetélytársa volt nálam a futballnak, a tenisz. De már később, 15-16 éves koromban. Édesanyám is azt szerette volna, ha teniszezek, csakhogy én jó ideig nem láttam fantáziát abban, hogy két ember áll egymással szemben, és üti a labdát a háló felett. Ez abszolút nem fogott meg. Aztán egyszer kimentünk a szüleimmel a Margitszigetre, egy Davis Kupa meccsre. Emlékszem Magyarország Egyiptommal játszott, nálunk Taróczy és Szőke, a másik oldalon is híres játékosok, és mi nyertünk. Jó hangulat volt, három – négyezer ember a lelátókon. Nem sokkal ezután kértem egy teniszütőt a szüleimtől, és eltelt majdnem két év úgy, hogy nem is rúgtam labdába. A szomszédban lakott ugyanis a barátom, s szinte állandóan csak teniszeztünk. 16-17 évesen viszont már úgy gondoltam, hogy valamit mégiscsak kellene komolyabban sportolnom, de sajnos a teniszhez már végképp öreg voltam. Így maradt a foci.

De mégsem a Honvédot választotta, hanem a Vasast.

Igen néhányan meglepődtek. Csakhogy akkoriban még rosszabb volt a közlekedés, s a Vasas pálya könnyebben elérhetőnek bizonyult a Gellért hegyről. A budai állapotok különben most is katasztrofálisak. Ez a terület rengeteget fejlődött az elmúlt 20-30 évben, s bizonyos szempontból most már Budaörsöt, Érdet, Törökbálintot, Biatorbágyot, Budakeszit is idevehetjük, s még sincs egy NB I-es csapat. Azoknak a budai gyerekeknek, akik futballozni akarnak, Pestre kell utazniuk, átvergődve a városon. Ez volt az oka annakidején is, hogy végül a Vasashoz mentem. Egyszerűen felszálltam a 4-es buszra, és ott tett le a pálya előtt.

Hogyan került aztán a második kerületi Pénzügyőrhöz?

1977 novemberében lettem a Vasas igazolt játékosa, 1978 tavaszán már játszottam az Ifi III-ban, de abban az évben meghalt az édesapám. Ez komoly törést jelentett az életemben. Elbizonytalanodtam, nem nagyon találtam a helyemet. Akkoriban a kispesti rokonok, barátok is arra biztattak, hogy jöjjek el a Vasastól, mert igazából a Honvédhez tartozom. 1978 őszén át is mentem a másik csapathoz. A Honvédban végül már az ifi I-ben játszottam. Nagyon jó csapat volt, Détári Lajossal, Szieben Lacival. Végül is ottmaradtam egészen 1980-ig, ebben az évben érettségiztem le, illetve ekkor öregedtem ki az ifi csapatból. Mivel megszüntették a tartalékbajnokságot, volt két év, amikor az ifi és a felnőtt csapat között nem volt már tartalék, és nem volt még junior. Húszas vagy huszonkettes keretet állapítottak meg a felnőtt csapatnál, amibe sokan nem fértünk be. Ráadásul a Honvéd akkor nyert hosszú idő után bajnokságot, úgyhogy nagyon jó csapatuk volt. A klub vezetői azt mondták, kölcsönadnak. A BKV Előre és a Pénzügyőr közt választhattam. Én a második kerületi csapat mellett döntöttem, amely akkoriban az NB II-ben szerepelt. 1980-ban kerültem az egyesülethez, s egészen 2000-ig maradtam ott.

Mi volt a legjobb eredménye a Pénzügyőrrel?

Játékosként a hatodik helyezés  másodosztályban.

Törekedtek arra, hogy a csapat felkerüljön az első osztályba?

Nem. Az az igazság, hogy nekem a játék inkább kikapcsolódásnak számított. Valószínűleg ezért is jelentett akkora örömöt. Maga a csapat is hobbicsapatként működött. Az első osztály eléréséhez különben sem voltak meg a feltételek. A Pénzügyőrség ugyan mindig biztosította a nyugodt működéshez szükséges alapvető keretet, de ez az első osztályra már nem lett volna elég.

És hogyan lett Önből edző a csapatnál?

1994-ben volt egy porckorong sérülésem. Abba kellett hagynom a labdarúgást, mert a gerincem már nem bírta a terhelést, s így én lettem a csapat edzője.

Játékosként már tudatosan készült erre a szerepre?

Nem szívesen vallom be, de egyáltalán nem. Nekem megvolt az üzlet, s a futball nem volt, és most sem egzisztenciális kérdés számomra. Nem bújtam a szakkönyveket, de talán túlzás nélkül állíthatom, hogy a foci a véremben van. A Pénzügyőrnél aztán nagyon jó viszonyban voltam Jaskó Andrással. Ő volt az, aki látta bennem az ambíciót, és átadta a csapatot. Valójában attól a pillanattól kezdve ástam bele magam a szakanyagokba, hogy edző lettem a Pénzügyőrnél. De a legnagyobb felfedezést az 1994-es világbajnokság hozta. Televízión néztem a mérkőzéseket, és felfigyeltem az olasz válogatott tolódásos védekezésére. Felvettem videóra, lelassítottam, kielemeztem, és elkezdtem ezt a játékrendet megvalósítani a Pénzügyőr csapatával.

Tehát a Pénzügyőr elsőként alkalmazta a tolódásos védekezést Magyarországon?

Úgy tudom, hogy igen. Akkoriban a Duna Tévénél szakértőként elemeztem a magyar bajnoki mérkőzéseket, s nem nagyon láttam erre példát. 1996-tól kezdte a BVSC is alkalmazni, ahol Bognár Gyuri volt az edző, s Mezey György szaktanácsadóként dolgozott. Az NB I-ben először talán náluk láttam ezt a megoldást.  

Jelenleg is van még kapcsolata a pasaréti csapattal?

Nos, most is szinte mindenkit ismerek.  Volt játékostársam, és jó barátom Sólyom Feri lett az edző, Jaskó Andrással pedig mostanában is hetente találkozom. Koritár Lajossal, a pályaedzővel is jó a kapcsolatom. Az ő neve bizonyára sokaknak ismerős az MTK-ból. Egyszóval még most is tartom a kapcsolatot a második kerületiekkel, persze ez már nem hivatalos viszony.

Mi a véleménye a Pénzügyőrnél lévő pályagondokról? Úgy tudom a pályájuk használhatatlansága miatt a harmadik kerületben rendezik a hazai mérkőzéseiket.

Ez bizony nagyon aktuális téma. Kicsit talán az egész országra jellemző. Annyi rossz szokást átvettünk a fejlett nyugattól a rendszerváltás óta, a gyorséttermeket, a plázákat, a valóságshowkat, mindent, ami káros. Viszont nem építünk sportpályákat. Nem szorgalmazzuk, hogy középiskoláknak, főiskoláknak, önálló pályája legyen, pedig fontos lenne a tanulás és a sport összekapcsolása. Második kerületi barátaimmal a terveink közt szerepelt egy futballpálya kialakítása a Kolozsvári utcában, de egyelőre áll a dolog. Önkormányzati támogatás nélkül nem megy.

Azt gondolná az ember, hogy a második, illetve a tizenkettedik kerületben vannak olyan tehetős üzletemberek, akik fantáziát látnak abban, hogy létrehozzanak egy elit csapatot, mint például Londonban a Chelsea.

Sajnos nagyon nehéz manapság a labdarúgás kapcsán embereket megmozgatni, hiszen a futball megítélése az elmúlt húsz évben sokat romlott. Ennek nem csupán az eredménytelenség az oka, hanem a tisztázatlan pénzügyek is. Az ötlet különben nem rossz, ha visszaköltözöm Budapestre, lehet, hogy belevágok.

Tisztázatlan pénzügyek nem csak Magyarországon vannak. Legutóbb például Olaszországban tört ki emiatt botrány, de a futball mégis népszerűbb náluk, mint valaha.

Ezen én is sokat gondolkoztam. Azt látom, hogy bármerre utazom a világban, az emberek élvezik ezt a sportágat. Romániában, Horvátországban a futball nemzeti ügy. Persze a foci első lépésben mecenatúra. Ha a sportág fejlődését megnézzük, az 1900-as évek elején, Brüll Alfrédék korában, csupa mecénást találunk a csapatok mögött. Itt az elmúlt években teljesen elterjedt az a kifejezés, hogy a futball üzlet. Csakhogy se Berlusconi, se Abramovics nem ebből gazdagodott meg. De megnézhetjük akármelyik futballelnököt. Azt hiszem, itt Magyarországon ezt nagyon sokan rosszul értelmezik. Minden klubnak van ugyanis egy költségvetése. Ha például a Barcelona most alakulna, akkor  a pénzt először be kéne fektetni a csapatba. Az persze más dolog, hogy utána mindenféle üzleti fogásokkal, jegybevétellel, reklámjogok értékesítésével, mezeladásokkal, megpróbálnak minél többet visszahozni a befektetett pénzből, hogy a következő szezonban ne kelljen ismét ugyanannyit a csapatra költeni. A futball ilyen értelemben üzlet. Viszont nem tudok olyan klubot, ahol osztalék lenne. Ha van is nyereség, nem veszik ki, mert játékost igazolnak, stadiont újítanak fel. Sajnos nálunk sokan nem találják meg a számításukat benne. Jön a szponzor, és megkérdezi: - Hozok húszmilliót, mennyit kapok vissza? - Az a válasz: Semennyit. Hozd a húszmilliót, és ennek fejében beülhetsz a díszpáholyba, ahol esetleg megismerkedhetsz egy olyan üzleti partnerrel, akivel majd keresel negyvenmilliót. Ez így üzlet, nem úgy, hogy berakok és kiveszek.

Milyen további tervei vannak a labdarúgással kapcsolatban?

Tervem nincs. Természetesen az ember képben van, foglalkozik a szakmával, olvasgat, elmegy egy-egy tanfolyamra, de különösebb elképzelésem nincsen. Jelenleg Zalaegerszegen élünk, és itt korlátozottabbak a lehetőségek. Esetleg tervnek vehetjük azt, - amit az imént ön mondott - egy budai elit csapat létrehozását. 

Ez nagyon komoly dolog lenne.

Talán három év múlva megvalósul, ha visszaköltözünk, de előbb a gyerekeknek el kell végezniük az iskolát. Aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz az élet.

 

                                                               Iváncsik Edda és Szécsi József

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Italia

Mario ,2012.06.19 23:27

Ciao Bozsik !!.. Remelem emlekszel rollam .. Mario Monteverdi , italiano es itt focisztam .. Forza Penzugy !! Un abbraccio